2017. április 23., vasárnap

Budapest Art Week 3. - vasárnap


Vasárnap sikerült Márkot rábeszélnem, hogy jöjjön el velem a műteremtúrára. 11-re kellett a József Attila Színháznál lenni, de innen még metróval mentünk tovább a Váci útra. Az Art Generation és a Budapest Art Factory volt két helyszín, ahol először Szurcsik József, Majoros Gyula és Andriska Tibor műtermébe leshettünk be, aki zenéléssel vártak bennünket. Gyulát régóta ismerem, Szurcsik munkát is, itt inkább az hely és Andriska Tibor munkái voltak az újak számomra. Nagyon kellemes környezet, inspiratív.




















Itt az udvar egy távolabbi részén volt a másik műterem, ahol Kucsora Márta, Szász Sándor és Juhász Dóra festményeit és azt a helyet, ahol készültek/készülnek néztük meg. A Resident Programban szereplő művésznő nevét nem írtam fel és most sehol nem találom.

































Itt már annyira megcsúsztunk időben, hogy innen mi már nem mentünk át a Duna másik partjára, hanem inkább visszamentünk Márk albérletébe. Útközben megebédeltünk és készítettem még néhány fotót a környéken.














Ha nagyon akartam volna, még kiértem volna a Nagytétényi útra a délutáni műteremtúrára, de egy kicsit belefáradtam és messze is volt nagyon. Belegondoltam, hogy onnan kellene még visszajönnöm cuccostól a Nyugatiba, és biztos ott is lenne csúszás, ami miatt meg se tudok nézni mindent, inkább úgy döntöttem, hogy egy korábbi vonattal hazajövök. Épp elég feldolgozandó dolgot láttam ezen a héten!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése