Érdekes, hogy most a grafikák és a kisebb méretű festmények kerültek a legnagyobb terembe és a festmények "szorultak be" a kisebb termekbe. Ez eddig mindig fordítva volt.
Az ART Brigád egy családi művészeti vállalkozás. Ezen a blogon arról írok, hogy születnek meg a művek, mi inspirál bennünket, leginkább engem, azaz milyen kiállításokat látok, milyen művészeti, kulturális eseményeken veszek részt, milyen foglalkozásokat tartok és olvashatnak az aktuális programjainkról is. MűvMari
2016. december 6., kedd
Téli Tárlat - Műhely Művészeti Egyesület, Cifrapalota
Kedden, azaz Mikulás napján a 4. óra után az osztályommal a Szórakaténuszba mentünk gyertyát önteni és osztálykarácsonyozni. Utána elmentem a Cifrapalotába, hogy megnézzem a Műhely Művészeti Egyesület Téli Tárlatát, mert a megnyitón nem tudtam ott lenni és azóta még nem láttam. Most négy termet is megkapott az egyesület, nem úgy mint két éve, így szellősebb és bővebb is volt az idei kiállítás. Én két Somogyfajszon készült festménnyel szerepelek ezen a tárlaton: a Kak pusztai Krisztus és a Kak pusztai Piéta címűekkel. Majd diákokat is fogok hozni a téli szünet előtti óráimon, mert egy jó válogatás látható Bács-Kiskun megye alkotótól.



Érdekes, hogy most a grafikák és a kisebb méretű festmények kerültek a legnagyobb terembe és a festmények "szorultak be" a kisebb termekbe. Ez eddig mindig fordítva volt.
Érdekes, hogy most a grafikák és a kisebb méretű festmények kerültek a legnagyobb terembe és a festmények "szorultak be" a kisebb termekbe. Ez eddig mindig fordítva volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése