2016. április 20., szerda

Női tagozat - Civil Klub

Az előző bejezésben már írtam a Civil Klubban 2016 április 19-én Női tagozat címmel nyílt kiállítás előkészületeiről. A megnyitó kissé rendhagyó volt, mert itt az alkotók maguk beszéltek a munkáikról. A kiállító alkotók: Natter Anna, Mészáros Marianna, Kőrös Sára, Petri Ildikó, Kolek Sarolta, Ordasi Ágnes és egy dán művésznő, akinek még a nevét sem tudjuk, de Leónál (Leskowsky Albertnél) marad néhány festménye, mikor itt volt Magyarországon és Leó most ezeket, mint főszervező elhozta és kiállította. Natter Anna munkáját is Leó mutatta be, hiszen ő a lánya.
















Én csupán négy grafikát állítottam most ki, mert olyan munkákat válogattam, amelyek Kecskeméten nem voltak még kiállítva.
1. Elemek zenéje, 2013.- Ezt a sorozatot a MAOE Négy elem pályázatára készítettem és akkor Szentendrén szerepelt is a kiállításon.
2. Hiány, 2015. - Ezt a VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléra készítettem, amelynek Isten gyermekei volt a témája, de ez nem került kiállításra, kizsűrizték. Raffaello Eszterházy Madonnáját használtam fel hozzá. 
3. Piroska, 2016. - Ez ugyanarra a sorsra jutott, mint az előző, csak az idei VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléra készítettem. Most a Magyar szentek téma volt megadva és én Árpád-házi Szent Piroskához kapcsolódva készítettem el ezt a karcot.
4. Összetört harmónia, 2015. - Az elsőhöz hasonlóan, szintén MAOE-s fejhívásra készült, amelynek a Harmónia volt a címe, de nekem egyből a balesetbe összetört Opel, illetve a benne ülők jutottak eszembe a címről.







Az a fotó, amelyiken éppen én magyarázok, a Hírös.hu-ról származik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése