2016. január 21., csütörtök

Új szerzemények - Kápolna Galéria

A Magyar Kultúra napján a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek az utóbbi évek új szerzeményeit mutatta be. Hollósy Katalin a Zománcművészeti Alkotóműhelyét, Kriskóné Dávid Mária a Népi Iparművészeti Gyűjteményét és Szegedi Zsolt a Nemzetközi Kerámia Stúdióét. Mindhárman hangsúlyozták, hogy ez csak egy válogatás, az egész anyag nem fért volna ki, és egyénként is ezt a három különböző karakterű gyűjteményt egy kiállítótérben bemutatni önmagában is nehéz. Én mikor megláttam a meghívót, nem is gondoltam a három gyűjtemény együttes kiállítására, azt hittem, most itt csak a Kerámia Stúdió tavalyi gyűjteményi gyarapodását láthatom majd. Mindhárom helyen van kiállítótér, amit bőven megtöltenek az ottani gyűjtemények. Én nem erőltettem volna az együttes bemutatkozást, inkább három bővebb kiállítás mellett lettem volna (de nyilván nekem nincs ebbe beleszólásom). Magának a kezdeményezésnek örültem, hogy az új szerzeményeket láthatjuk, de ezek után inkább egy kis hiányérzettel távoztam. Kemény Péter munkája most is nagyon tetszett, de örültem Pázmándi Antal plasztikájának is.













A program az emeleten folytatódott, ahol Szörényi László tartott előadást a Himnuszról. Annyira meleg volt az emeleti teremben, hogy hiába vettem le a pulóveremet, csak pihegtem és bizony a figyelmem is erősen lankadt. Nem tudtam követni az elhangzottak, folyamatosan arra ügyeltem, le ne csukódjon a szemem, le ne bukjon a fejem. Sajnálom!
Az előadás után a Font Pincészet borait kóstolhattuk meg, amelyek jó hidegek voltak, így helyreállt a bioritmusom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése