A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őszi szünet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őszi szünet. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. november 3., vasárnap

Őszi szüneti alkotás

Ugyan igyekszem arra, hogy tanév közben is legyen egy-egy hétvége, amikor alkotok, nagyobb lélegzetű munkákra csak iskolai szünetekben van mód. A mostani szünetben kísérleteztem egyrészt az arany és ezüst füstlemezekkel, másrészt a repesztéssel a festésnél. Régebbi karácsonyra készített rézkarcokat "tuningoltam" fel ez kis arannyal és ezüsttel.












Folytattam a lépcsős témáimat, de most két réteg közé repesztő gélt kentem. Még nincs kész a kép, de részletet mutatok belőle.











Ezeken kívül még a rézkarcozáshoz is visszatértem. Utoljára tavaly decemberben a téli szünetben készítettem új rézkarcot! Lassan elfelejtem hogy is kell ezt csinálni. Akkor elkezdtem két kisebb lemezt, amit nem tudtam befejezni. Csak a vonalas maratás lett kész akkor és félre tettem a lemezeket. Na, most ezt a két lemezt befejeztem végre. Kapcsolódnak a 2017-ben készített Retro című rézkarcomhoz, ezek is a Halasi úti ház lépcsőházát ábrázolják.











Elkezdtem 3 újabb nagyobb lemezen is dolgozni, ahol a vonalas maratással végeztem, de ezeken is tovább kell majd még dolgoznom. A Kortárs kötészet - Kortárs grafika Biennáléra készülök velük. Itt is csak részleteket mutattok, hiszen még nincsenek készen.










Összegezve két befejezett rézkarc, három megkezdett, két megkezdett akrilkép, három tuningolt rézkarc az idei őszi szüneti termés. Lehetne több befejezett mű is, de most ennyire futotta. Nem elhanyagolható, hogy nem minden nap tudtam az alkotással foglalkozni, egy napot Budapesten töltöttem, kiállításokat nézegettem, valamint családi összejövetelek is estek erre az egy hétre.

2014. november 3., hétfő

Őszi szünet 2.

Csütörtökön én a Bozsó Gyűjteménybe indultam. Sikerült most is úgy érkeznem, hogy még nyugodtan szét tudtam nézni a megnyitó előtt. Patkós László Tábla-Kép című kiállítása nyílt 5 órától. A szokásos sötét teremben, a szürke falakon megvilágított képek igen szépen éltek. Laci azt mondta, hogy úgy 10 éve termése az, amit itt most kiállított. Legutóbb, itt Kecskeméten 2009. szeptemberében voltak láthatók Laci nyomatai az egykori Szigma Kiállítótérben, amit ő fedezett fel, mint kiállítóhelyet. Ott nagyobb méretű képek is szerepeltek. Ez a mostani kiállítás meghittebb és azzal, hogy Laci mostanában több aranyat használ, egy kis szakrális jelleget is kaptak a művek. A szakrális jelleg persze nem csak ebből adódik, hanem az ősi jelekre emlékeztető motívumoktól is, de ez nem annyira új Laci munkáiban. Bár teljesen más volt a Bozsó Gyűjtemény előző kiállítása, a Belarusz ikonok című, mégis, talán éppen a szakrális jelleg miatt összevethetők, Laci képei szerintem erőteljesebben hatnak, mint az előző tárlat ikonjai. Az arany mellett az újabb képeken kékek erőteljes megjelenése is új volt most nekem.









A 3. teremben az alkotófolyamatról készült fotókat láthatunk  (Lakó Péter fotói) és egy kis berendezett műhelysarkot, a nyomtatáshoz nélkülözhetetlen grafikai préssel és néhány többször lenyomtatott alkatrészt. Ulrich Gábor nyitotta meg a a kiállítást, a rá jellemző fanyar humorral. Nem jegyzetelte és egyszerűen képtelen voltam megjegyezni belőle bármit is, amit itt most idézhetnék, pedig közben jókat mosolyogtam. A büfében kellemesen elbeszélgettem még néhány emberrel.








A rekord hosszúságú, 11 napos őszi szünetben született 4 nagy, 3 kicsi (szuvenír jellegű) rézkarc, voltam 3 kiállításon, egy előadáson és egyszer moziban. Nem rossz!

Őszi szüneti rézakarcok












A rekord hosszúságú, 11 napos őszi szünetben született 4 nagy, 3 kicsi (szuvenír jellegű) rézkarc, voltam 3 kiállításon, egy előadáson és egyszer moziban. Nem rossz! Viszont alig mozogtam valamit, ebben a tekintetben a szünetben lusta voltam, később keltem, később feküdtem, kicsit tartottam is tőle, hogy hogyan sikerül majd ma felkelnem, az első tanítási napon.